A füstölt húsokat már számtalan esetben elátkozták az egészséges táplálkozás hívei. Lehet azon vitatkozni, hogy káros-e a sonka, szalonna, kolbász rendszeres fogyasztása vagy sem, de azon nem nagyon, hogy a magyarok étrendjének évszázadok óta szerves részét képezik ezek a finomságok. Kutatások elemzését olvasva és a saját tapasztalatokat mellétéve megpróbálom kideríteni, hogy mi lehet a valóság.

42-17510439

Az egyik kutatás azt kereste, hogy van-e összefüggés a füstölt hús fogyasztása és a hasnyálmirigyrák között. Összesen háromszázezer ember bevonásával tíz évig folyt a vizsgálat, és több mint 120-féle pácolt-füstölt étel szerepelt az „étlapon”. Arra az eredményre jutottak, hogy a tíz év alatt összesen a vizsgált személyek három ezrelékében diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, ami nem volt magasabb, mint az országos átlag. Ebből az következik, hogy – hasnyálmirigy-daganat vonatkozásában – nem bizonyult kockázatosnak a sonka, szalonna, füstült kolbász fogyasztása.

Egy másik tanulmány szerint viszont azoknál a gyerekeknél, akik heti rendszerességgel esznek füstölt húsokat, 74%-kal emelkedett a leukémiás megbetegedések esélye. Ez a vizsgálat azt is megállapította, hogy a zöldségek csökkentik ezt a kockázatot.

A saját tapasztalat, ami nem közvetlen, de meghatározó és elgondolkodtató. Falun születtem, és több mint harminc évig ott is éltem. A kis falunak abban az utcájában laktunk, amely a szőlők, pincék felé vezetett. A hetvenes évekből és a nyolcvanas évek első feléből emlékszem, hogy sok öregember élt a faluban, és jártak ki naponta a pincéjükhöz. Ezek az öregek azt ették-itták, amit saját maguk állítottak elő. Vágtak disznót, és hűtéstechnika nélkül sózással, füstöléssel tartósították a húst, leginkább a már emlegetett sonka, kolbász, szalonna formájában. Kisütötték a disznók zsírját is, azzal főztek, vagy a kenyérre kenték.

A szőlőkben jellemzően sok volt a direkt termő fajta, köztük is a szintén sokat szidott noha. Ezt a fajtát nem nagyon támadják meg a betegségek, így nem, vagy alig kell permetezni. Ebből volt a boruk, amit szintén napi szinten ittak. Ki többet, ki kevesebbet. Ezek az emberek orvost alig láttak, többségük még pipázott, dohányzott is, de nagy részük több mint kilencven évet élt.

A ma embere és nagyapáink szokásai, életmódja között két fő különbség van. Az egyik, hogy nem ettek mérgeket, nem voltak tartósítószereik. Nem volt hormonkezelt, tápos állatuk, nem volt nitrites pác-só és E-betűs adalék a sonkájukban, nem volt vegyszer a borukban, és nem szívtak szennyezett levegőt. A másik a nyugalom. Ők nem aggódtak a holnapon, mert pontosan tudták, hogy milyen lesz. Nem volt stressz, mint most.

Véleményem szerint a sonka önmagában nem öl. Csak azok a mérgek, amiket manapság hozzáteszünk. Konyhasó helyett nitrites, káliumos gyorspácok, füstölés helyett füstaroma, 10-14 napos „hideg” füst helyett 1-2 napos meleg füstölés… Ma már a nagyüzemi technológiával előállított sonka vagy szalonna „kész” termékként akkor az asztalunkon van, amikor nagyapáink még ki sem vették a sózó hordóból, hogy füstre akasszák.

ismerteto.com