A jövő heti NATO-csúcs és más konzultációk után dönthet majd Barack Obama amerikai elnök az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita erő elleni szíriai légicsapásokról – írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva szerkesztőségi cikkében a The New York Times.

    A NATO szeptember 4-én és 5-én, Walesben tartja majd következő csúcsértekezletét. A CNN hírtelevízió úgy értesült, hogy Obama elrendelte: a hét végére készítsék elő számára az IÁ elleni esetleges szíriai légicsapásokkal kapcsolatos összes lehetséges tervet. A The Daily Beast online magazin szerint az elnök még a héten eldönti, hogy be akar-e avatkozni Szíriában is.
A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama csütörtökre összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet, a fő téma az IÁ elleni iraki és szíriai katonai fellépés lesz. Az amerikai elnök hivatala szerint a tanácskozást követően nem várhatók új döntésről szóló bejelentések.
Az elnök augusztus 8-án rendelte el az iraki IÁ-célpontok elleni légicsapásokat és a terrorszervezet által fenyegetett lakosság humanitárius segélyezését. A Pentagon hétfőtől felderítő repüléseket végeztet a szíriai légtérben is. Az Obama-kormány részéről többször is elhangzott az a kijelentés, hogy amerikai szárazföldi csapatok nem vesznek részt többé az iraki harcokban.
Washington ugyanakkor egy lehetséges koalíció összekovácsolásán dolgozik, amelynek tagjai növelnék a szíriai mérsékelt ellenzéknek nyújtandó támogatást, valamint támogatnák a lehetséges amerikai fellépést. A The New York Times amerikai hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy az összefogásban Ausztrália, Nagy-Britannia, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek venne részt.
Nagy-Britannia és Ausztrália a lap szerint kivenné részét a légicsapásokból is. Albánia, Kanada, Horvátország, Dánia, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia az iraki kurdok felfegyverzésében vállal részt és Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter keddi közlése szerint a szállítások albán és brit részről már meg is kezdődtek. Az Egyesült Államok kizárta, hogy az IÁ elleni katonai fellépés ügyében egyeztessen az Aszad-rezsimmel is.
Az amerikai kormány tagjai ugyanakkor többször is hangoztatták, hogy pusztán katonai eszközökkel nem lehet megoldani az IÁ okozta válságot és egyebek között az sürgette, hogy Bagdadban alakuljon olyan koalíciós kormány, amely megpróbálhatná orvosolni a Málíki-kormány kirekesztő politikája okozta sérelmeket.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács csütörtökön olyan időszakban ül össze, amikor Ukrajna invázióval vádolta meg Oroszországot, egy vezető NATO-tisztségviselő szerint pedig több mint 1000 orosz katona kapcsolódott be a harcokba a Moszkvához húzó szakadárok oldalán.

MTI