A gyulladásos betegségek kialakulásának egyik kulcsszereplőjét azonosították a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének munkatársai állatkísérletek során, kutatásaik távlatilag akár új diagnosztikai és terápiás eljárások kifejlesztéséhez is elvezethetnek – írja az MTI. A vizsgálatok eredményeit a kísérletes immunológia egyik legrangosabb nemzetközi folyóiratában, a Journal of Experimental Medicine-ben ismerteti a Mócsai Attila, az SE Élettani Intézetének docense által vezetett kutatócsoport.

Magyar áttörés a gyulladásos betegségek kutatásában

Magyar felfedezés cukorbetegséggel kapcsolatban

„A népesség nagy részét érintik a gyulladásos betegségek, miközben még mindig keveset tudunk e kórfolyamatok kialakulásának mechanizmusáról” – mondta az MTI-nek Mócsai Attila. A probléma súlyosságát ecsetelve rámutatott, hogy a népesség 1 százalékát érinti a súlyos ízületi bántalmakkal járó rheumatoid arthritis. Emellett a gyulladásos folyamatok jelentős szerepet játszanak például az asztma, az allergia, némely vastagbél- és bőrbetegség kialakulásában, de gyulladásos folyamatok húzódhatnak meg a cukorbetegség és az érelmeszesedés hátterében is.
Magyar felfedezés cukorbetegséggel kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem kutatói a daganatok kialakulásában központi szerepet játszó Src fehérjecsaládot vizsgálták állatkísérletek során. Mint bebizonyosodott, e fehérjék, amelyek a daganatos sejtek mellett normális fehérvérsejtekben is megtalálhatók, nem elindítói a gyulladásnak, de kulcsfontosságú elemei a rheumatoid arthritishez és egyes bőrbetegségekhez vezető folyamatoknak.

Az eredmények bizonyos szempontból a kutatókat is meglepték, mivel a feltételezéseikkel ellentétben a gyulladásokban az Src típusú fehérjék nem a fehérvérsejtek vándorlásához, hanem a gyulladásos szöveti környezet kialakításához szükségesek. A kísérleteket teljes egészében Magyarországon (döntő hányadát a Semmelweis Egyetemen, kisebbik részét a Pécsi Tudományegyetemen) végezték. A kutatásokat az Európai Unió és a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programja támogatta.

Magyar felfedezés cukorbetegséggel kapcsolatban

“Eredményeink bizonyítják, hogy itthon is lehet magas szintű kutatásokat végezni” – hangsúlyozta Mócsai az MTI-nek. Kutatásaink hozzájárulnak a gyulladásos betegségek molekuláris szintű megértéséhez. Az eredményeik hosszú távon akár új diagnosztikai vagy terápiás eljárás alapjai is lehetnek, de ehhez további sok éves kutatómunka és gyógyszeripari fejlesztések szükségesek.
forrás: MTI