A kávé szerelmesei között vannak, akik el sem tudják képzelni tej, vagy tejszín nélkül a fekete szürcsölgetését. Azonban nem árt óvatosnak lenni a kis dobozos kiszerelésben kapható kávétejszínnel, mert egyesek olyan kémiai anyagokat is tartalmaznak, amelyek lángra is kaphatnak, a tejhez meg közük sincs. A gyúlékonyság az aluminoszilikát szódiumnak köszönhető, amelyet azért kevernek bele a kávétejszínben, hogy krémesebb hatást érjenek el.

tejszin

Míg az 1950-es években a kávétejszín csak némi cukrot és tejkrémet tartalmazott, ma azonban egy sor növényi olajat, finomított cukorszármazékokat, ízfokozókat és egyéb tartósításhoz szükséges adalékanyagokat használnak fel.

Többek között kukoricaszirupot, részben hidrogénezett növényi olajt, tejfehérje származékot (kazein), dipotásszium foszfátot, mono- és diglicerideket, szilicil-aluminátot, szója lecitint, színezékeket tartalmaznak ezek a termékek.

A különböző feldolgozási folyamatokon átmenő cukor terheli a májat, a rákos sejtek előszeretettel táplálkoznak ezzel, és még a szervezet öregedési folyamatait is felgyorsítják. Emellett az egészséges sejtektől a szervezet kénytelen elvonni káliumot, magnéziumot, sót, kalciumot, hogy ellensúlyozni tudja a megnövekedett cukorszint okozta káros következményeket.

A hidrogénezett növényi olajok káros transzzsírokat tartalmaznak, amelyek szívbetegségeket, cukorbajt, és krónikus degeneratív problémákat okozhatnak. Emellett még a szexuális életre is káros hatással vannak, de gyengítik az immunrendszert, növelik a rák kockázatát, és elhízáshoz is vezethetnek.

A kukoricaszirupban is több kémiai adalékanyag van, aggasztó az is, hogy szinte minden esetben genetikailag módosított növényekből állítják elő ezt az édesítőszert, ami még veszélyesebbé, károsabbá teszi.

A dipotásszium foszfát egy stabilizáló szer, és akár tüdőgyulladást, akut veseelégtelenséget, szédülést, hányást, fáradságot, a hemoglobin szint megemelkedését okozhatja.

Az aluminoszilikát szódiumot a konyhasóhoz szoktak adagolni, hogy hatástalanítsa a magas gyomorsavat. Ezt a sütőporokba is bele szokták keverni, hogy a tészta hamarább megkeljen, felnőjön, és ha ez malátával keveredik, akkor könnyedén mérgezővé válhat, károsíthatja a májat és a veséket.

A legjobb, ha tisztán, feketén isszuk a kávét, így teljes mértékben élvezhetjük annak egészséges hatóanyagait, így inkább megéri kissé keserűen elfogyasztani, mint a sok káros cukorral, és tejszínnel talán finomabbá, de mérgezőbbé tenni.

forrás