Egy kozmetikai termék csak akkor képvisel magas minőséget, ha egészségügyi kockázata minimális. Erre pedig a legjobb garancia, ha az adott kozmetikai termék kizárólag természetes eredetű anyagokat tartalmaz, melyek kémiai kezelésen egyáltalán nem, vagy csak a legszükségesebb mértékben esnek át.

kozmetikai-termek2

„Csak azt tegyük a bőrünkre, amit meg is ennénk!” – ez lett annak az új magyar kozmetikai termékcsaládnak a szlogenje, mely a világ első ehető kozmetikuma. A nemrég piacra került Coconutoil Cosmetics készítményei kizárólag organikus, ehető, valamint GMO, azaz génmanipuláció-mentes összetevőket tartalmaznak, így kapták meg a NaTrue minősítést.

„Amikor ázsiai utazásaink során megismerkedtünk a kókuszolajjal, azt éreztük, a kókuszolajban rejlő sok jót minél több emberhez szeretnénk eljuttatni. Ezért is fejlesztettünk olyan kozmetikai termékeket, mely alapja az élet fájának gyümölcse, a kókuszolaj. Hiszünk a változásban, hiszünk a természetességben, hiszünk abban, hogy sokan vannak, akik egészségük megőrzése érdekében, egy kiegyensúlyozott és boldog élet reményében tenni akarnak valamit. Vannak kis lépések és vannak nagyobbak. De az útra rálépni elengedhetetlen. Kapcsoljuk át az életmód kapcsolót akár azzal, hogy ehető kozmetikai termékeket kezdünk el használni!” – ajánlja a Coconutoil Cosmetics termékeinek magyar fejlesztője az újdonságokat.

A kókuszolaj rendkívül sok pozitív hatással rendelkezik, miközben emésztésünkre, szívünkre, immunrendszerünkre is rendkívül jótékonyan hat, bőrápolásra és hajápolásra is kitűnően alkalmazható. A fejlesztők személyesen voltak jelen a kókuszültetvény és a feldolgozó üzem kiválasztásánál, ez is garancia arra, hogy valóban ehető alapanyagokból készülnek termékeik.

A Coconutoil Cosmetics golyós deo gyakorlatilag alig tartalmaz mást, mint kókuszolajat, kevés szódabikarbóna, ehető emulgeálószer és E-vitamin egészíti ki, valamint természetes eredetű illatanyag, hiszen a natúr változat mellett levendulás és argánolajas változata is kapható. Összetevői nem zárják el a pórusokat, hosszantartó antibakteriális védelmet nyújtanak, semlegesítik a nem kívánt testszagot, és megkötik a verejték egy részét. A deo használójának kellemes illatot biztosít. Mivel GMO, azaz génmanipuláció-mentes összetevőket tartalmaz, így kapta meg a NaTrue minősítést. A csomagolás is környezetbarát, hiszen újrahasznosított, FSC kartont, alumínium és üveg tégelyeket használnak, a hagyományos, teljes műanyagból készült elemeket pedig PLA, azaz növényi bázisú műanyagra cserélték.kozmetikai-termek1

A deo-család mellett ajakbalzsam található még az újdonságok sorában: ez a Lip Balm is túlnyomórészt kókuszolajat (70% felett), továbbá méhviaszt, kakaóvajat, sheavajat, csekély mennyiségben steviát, E-vitamint, ezeken túl pedig természetes eredetű illatanyagot tartalmaz. Ápolja, védi és hidratálja a bőrt és szintén csak organikus, ehető anyagokból áll, előállítása során kémiai feldolgozás nem történt. Természetes összetevői gyengéden, de hatékonyan ápolják a cserepes ajkakat. Naturális alapanyagai részlegesen csökkenthetik az UV sugárzás káros hatásait. Kiszerelésénél és állagánál fogva, nem csak az ajak ápolására alkalmas, hanem minden érzékeny és kiszáradt bőrfelületen tökéletesen hatékony.

A Coconutoil Cosmetics hitvallása szerint termékeikkel nem csak kozmetikai célt szeretnénk szolgálni, hanem lehetőséget adni az életmódváltásra: „Szeretnénk, hogy az egészség és a harmónia „belülről fakadjon”, a mindennapi életünk rutinjává váljon. Óvjuk meg a környezetünket és vigyázzunk magunkra, a szervezetünkre. Az egészségtudatos attitűd egy elhatározás. Ebben szeretnénk segíteni.”

A Coconutoil Cosmetics termékei már kaphatók. A magyar fejlesztők remélik, hogy hamarosan ehető kozmetikumaikkal nem csak Magyarországot, de más nemzetközi piacokat is meghódítanak majd.

forrás: twice.hu