A jegybank megújítja a bankjegysorozatot; először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek szeptember 2-től ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.

10 ezres
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MNB hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2014 és 2018 között megújítja a 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és elfogadó automaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a hat címletet tartalmazó bankjegysorozatból első lépésként megújított tízezer forintos 2014. szeptember 2-ától már hivatalos fizetőeszközzé válik, de 2014 decembertől jelenik meg tömegesen a forgalomban. Az új tízezresen továbbra is Szent István király látható majd, a hátoldalán marad az esztergomi látkép, de a főbb motívumok és az értékjelzés érdes felületűek, jól tapinthatóak lesznek.

Az alelnök kitért arra: a mostani tízezresek is forgalomban maradnak egy ideig, bevonásukról a jegybank később dönt.

Az alelnök kérdésre elmondta: az euró bevezetésére nincs céldátum, ha a kormány majd eldönti, hogy mikor kívánja az ország az eurót bevezetni, akkor “a készpénzlogisztikai szakemberek” megtervezik a forgalombahozatal teendőit.

Elmondta: a bankjegycsere teljes költsége 15-20 milliárd forintra tehető majd, de ebből tisztán az új bankjegyek cseréje, forgalomba hozatala 6-8 milliárd forintra rúg.

Mádi László, a készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője elmondta: az új bankjegycímletek a korábbinál jobban tapinthatók lesznek, tényleges formájukat a vakok és gyengénlátók szövetségével konzultálva alakították ki.

Hozzátette: a címletek színükben a korábbinál jobban különböznek majd, a bankjegyek továbbra is papíralapúak maradnak.

MTI