Az emberi tudat bámulatos! Szinte mindenre képes. Képes a teremtésre.
De nem is akármilyenre.
Ezért is mondják sokszor, hogy csak óvatosan azzal, hogy mit is szeretnél, mert a végén még megkapod!
És micsoda igazság rejtőzik ebben.
A tudat határtalansága éppúgy ismeretlen a tudósok előtt, és talán ismeretlen még néha saját magunknak előtt is. Mivel végtelen, így nehezen tudjuk mi határok között mozgó és folyton korlátokat állító elmével felfogni létét.

Megannyi csodát képes magába rejteni! És annyi dolgot képes számunkra megjeleníteni.
De elgondolkozunk néha azon, hogy valóban az-az igazi valóság amit mi látunk?
Vagy csak a nagy egész világ egy kicsi szegmensét vagyunk képesek érzékelni?

És ha a mi világunkban az, amit az érzékszerveinken keresztül tapasztalunk és teljesen valóságosnak véljük, vajon felmerül-e bennünk bármikor is, hogy amit látunk, hallunk, érzékelünk az valóban úgy van-e?
Vagy lehet egészen másképp is? Ami nekem valóságos, az biztos, hogy neked is az lesz?

Vagy a jól megszokott mintáink alapján a hozzánk érkező információkat, ami tökéletesen valós érzetet kelt bennünk, minden további kétkedés nélkül elfogadjuk?

Vagy néha azért megállunk egy pillanatra és képesek vagyunk megkérdőjelezni azt a bizonyos befogadásra váró információt?

Szánunk-e néha időt arra, hogy egy másik látószögből érzékeljük a világot, és egy kicsit másképp tekintsünk a dolgokra? Mert mi van, ha az nem is úgy van?

Te minden dolgot elfogadsz (egészséges) kétkedés nélkül a saját világodban?