A nagy hőségben jól foghat ez a házilag készített jégszekrény. Érdemes kipróbálni!

huto

A nyári forróságban ajánlott minden ételt, zöldséget, és gyümölcsöt, de legfőképp a vizet hűtőben tárolni. De mit tehetünk, ha kirándulni megyünk, és nincs nálunk még egy hűtőtáska sem? Mutatunk egy nagyon jó, és egyszerű megoldást!

Hihetetlennek tűnhet, de a saját két kezünkkel építhetünk hűtőt, amihez ráadásul még áram sem szükséges. Néhány nagyon egyszerű hozzávalóra lesz szükségünk, és 5 perc alatt készen is lehetünk a hasznos szerkezettel. Segítségével könnyen frissen tarthatjuk az élelmiszereinket, de akár a sört is behűthetjük, ha kirándulni megyünk. Ez a hűtő azért is praktikus, mivel nagyon kis helyet foglal, bárhová magunkkal vihetjük, de az otthoni kerti partinál is nyugodtan használhatjuk.

Szükségünk lesz: 2 különböző méretű virágcserépre, homokra, hideg vízre, egy fehér törölközőre, és egy tetőre, amivel lefedhetjük a szerkezetet.

Hogyan készítsük el?

  • Illesszük a kisebbik cserepet a nagyobbikba.
  • A köztük levő rést töltsük fel homokkal.
  • A homok megőrzi a cserépben levő állandó hőmérsékletet, kicsit úgy működik majd, mint a termosz.
  • Öntsünk a homokra hideg vizet, de az a legjobb, ha már szinte jeges, annyira hideg. A kútvíz a legideálisabb, de, ha a csapból engedünk az is jó.
  • A kisebbik cserepet fedjük le, hiszen csak így fog működni.
  • Amennyire tudjuk, védjük a nap sugaraitól, borítsuk be egy fehér törölközővel.

Egy negyed óra elteltével a cserép belsejében levő hőmérséklet 15 fokra fog zuhanni, és már használhatjuk is.

Ha hideg vizet töltünk még a homokra, akkor sokáig fenn tudjuk tartani a cserép belsejében levő hideget. Akár az 5 fokot is elérhetjük.

Nagyon egyszerű elkészíteni, és felettébb hasznos ebben a melegben. Nézzük meg a videót, és készítsük el a környezetbarát hűtőt.

forrás