A környezetben lévő káros szennyeződések, méreganyagok így vagy úgy, de bekerülnek a szervezetünkbe, ahol ha sokáig jelen vannak, akár genetikai elváltozásokat is okozhatnak. Elég csak az autókból kiáramló gázokra gondolni, a különböző rovarirtó szerekre, vegyszerekre, amelyeket belélegzünk, vagy éppenséggel az élelmiszerekkel együtt elfogyasztunk. És akkor még nem beszéltünk a vírusokról, baktériumokról, egyéb betegségeket okozó mikroorganizmusokról.

meregtelenites (1)

Annak ellenére, hogy az orvostudomány óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, mégis gyakoriak a betegségek, sokszor a fiatal generáció körében is. Ma már szinte alig van olyan óvodai csoport, ahol hetente ne betegedne le szinte az összes kicsi. A sok méreganyag, ami a szervezetünkben felhalmozódik, idővel legyengíti az immunrendszerünket, és emiatt különböző egészségügyi problémákkal találjuk szembe magunkat, nagyobb lesz az esélye egy vírusos fertőzésnek, vagy különböző szervi gyulladásoknak.

Ahhoz, hogy megfelelően karban legyen tartva a szervezetünk, a táplálkozásunkra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ha betartjuk a következő 8 tanácsot, akkor kevesebb méreganyag fog felhalmozódni a szervezetünkben, így a betegségek kialakulásának esélye is kisebb lesz.

1. Diéta

Ki kell iktatni az étrendünkből a glutént, tejet, szóját tartalmazó termékeket, de a feldolgozott, sült készítményeket is hanyagoljuk. Ha tehetjük, kizárólag organikus ételeket fogyasszunk. Tapasztaljuk ki, hogy mely ételek fogyasztása után tapasztaltunk rosszullétet, haspuffadást, émelygést, hányingert. Vezessünk élelem naplót, leírva, hogy egyes típusú ételek elfogyasztása után, mit tapasztaltunk. A feldolgozott, pasztörizált, génmódosított táplálékok belső gyulladásokat okozhatnak, ezért érdemes kiiktatni étrendünkből a cukor, a finomított olajak, transzzsírok fogyasztását. A koffeinnel és az alkohollal is mértékletesen kell bánni. Egészséges növényi zsírokat tartalmazó gyümölcsöket, magvakat kell enni. Ilyen a kókuszolaj, az avokádó, a dió, a tökmag, vagy a napraforgó mag. Érdemes vízszűrőt használni, ami kiszűri a vezetékes vízből a nehézfémeket, vagy a fluort. Időnként tartsunk lúgosító diétát, ehhez az kell, hogy káliumban gazdag, viszont nátriumban szegény étrendet kövessünk.

2. Vastagbéltisztítás

Normális esetben egy nap 2–3 alkalommal kellene székletünk legyen. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a székrekedés betegség. Megfelelő mennyiségű, napi 1,5–2 liter tiszta vizet kell fogyasztani, valamint nagy segítséget jelent a gyömbér, kókuszolaj, fokhagyma, széntabletta használata is, amelyek megtisztítják a vastagbélet a káros, mérgező anyagoktól.

3. Bélférgek

Ha megszeretnénk szabadulni ezektől a kellemetlen élősködőktől, fogyasszunk rendszeresen fokhagymát, fahéjas, szegfűszeges ételeket, de a kávé beöntés is segít.

4. Vesetisztítás

Az áfonyalé nagyszerűen kitisztítja a veséket, ahogyan az almaecet és a citromos meleg víz is. A vitaminok közül a B6-vitamin a legjobb, a magnézium és sós gyógyfürdő is hozzájárul a vesék megtisztulásához. A gyömbér, a mezei zsurló is remek választás.

5. Nehézfémek

A kénben gazdag zöldségek, mint a fokhagyma, hagyma, koriander, káposzta, segítenek, hogy a szervezetből távozzanak a káros nehézfém-származékok. Az aktív orvos szén is nagyszerűen segít.

6. Májtisztítás

A máj megtisztulását segíthetjük, ha friss pitypang gyökérből teát készítünk, de a cékla, a fokhagyma és a kurkuma is remek ezen a téren. Ricinus olajból készíthetünk borogatást, amelyet a hasunkra kell tenni, hogy kihúzza a méreganyagokat a májból. Ha pedig egy hétig olívaolajjal elkevert sárgarápalevet iszunk, az is csodásan megszabadítja májunkat a toxikus anyagoktól.

7. Bőrtisztítás

A bőrünket sokszor kenjük be különböző testápolókkal, sminkekkel, dezodorokkal, amelyek a hormonháztartást felborító összetevőket is tartalmazhatnak. Ilyen termékeket ne használjunk többé, sőt, hogy megszabadítsuk bőrünket a mérgező anyagoktól, Epsom-sóból készítsünk fürdővizet, és 30 percig abba áztassuk magunkat. Csak is bio bőrápoló krémeket használjunk, és a D-vitamin bevitele is fontos.

8. Nyirokrendszer

Ez a rendszer felelős azért, hogy a szervezetünk védve legyen a külső támadásoktól, a vírusok, baktériumok, méreganyagok által okozott károsító tényezőktől, betegségektől. A nyirokrendszert nem forgatja egy pumpa, mint ahogyan a szív keringeti a vért, így rendszeres mozgással érhetjük el, hogy a nyirok megfelelően áramoljon, és ezáltal a méregtelenítési feladatát is elássa.

forrás