Hazánk egyik legegészségesebb, a mindennapi fogyasztásban méltatlanul elfeledett növénye!
 Enyhe hashajtó, fájdalomcsillapítóimmunerősítő és izzasztó hatású! A szárított virágaiból főzött teát meghűléses betegségek gyógyítására használják, mivel kiváló lázcsillapító, izzasztó és köhögéscsillapító.

Tartalmaz A-, B-, és C-vitamint – C-vitamin tartalma duplája a citrusfélékének! De tartalmaz még folsavat, pantoténsavat, ásványi anyagokat, illóolajat és antociánokat (ez utóbbiaktól fekete a bodzabogyó) és mikroelemeket:

– vasat

– káliumot

– kalciumot

– magnéziumot

– foszfort.

Virágait cukorral, citrommal és vízzel erjesztve finom, szénsavas üdítő italt kapunk, de a frissen szedett virágokat palacsintatésztába mártva ki is süthetjükilletve szörpöt is készíthetünk belőle. Bogyóit szederrel vagy almával vegyítve lekvárt főzhetünk. Levest is készítenek belőle.

A népi gyógyászatban a bodza volt „a szegényember patikája”: ennek főzetével kezelték aszékrekedést, a szemgyulladást, a gümőkórt (TBC), de használták vértisztítónak, fájdalomcsillapítónak, hánytatónak, vizelethajtónak, köptetőnek, hámosítónak is. Mindehhez kellő elővigyázat kellett, mert a virágok és a terméshús kivételével a növény minden része mérgező.

A bogyókból készített bodzabor egyes vidékeken hagyományos szíverősítő. Helyenkéntpálinkát is főznek belőle – mivel ez a művelet igen munkaigényes, a bodzapálinka ritka és nagyon drága.

Fontos! A zöld részeket, így a virág kocsányát is el kell távolítani, mert mérgezőek!

A szintetikus festékek feltalálása előtt fontos festőnövény is volt: a bogyóból különböző adalékanyagokkal barna, kék, ibolya, bíbor és fakókék, a levelekből pedig zöld festékanyagot készítettek.

Erős szagú levét a legyek, egerek távol tartására permetezték. Rovarűző hatását ma abiokertészetekben hasznosítják.

Egész Európában előfordul. Gyakorisága annak köszönhető, hogy kitűnően alkalmazkodott az emberi beavatkozások peremein kialakuló másodlagos élőhelyek feltételeihez. Ma már csak találgathatjuk, mi is lehetett eredeti élőhelye: a Kárpát-medencében a degradált, nyirkos erdők és cserjések, a parlagok és útszélek növénye.

Kedveli a sok tápanyagot, főleg nitrogént tartalmazó talajokat, de gyengébb talajokon is megél a nyirkostól a mérsékelten száraz, a napfényestől a félárnyékosig változó viszonyok közt. Rendszeresen megtalálhatjuk az árokpartokon, útszéleken, az akácosokban, a bolygatott „romtalajokon”, az erdőszéleken és – mivel a szennyezett levegőt jól tűri – a városokban is.

Fontos ökológiai szerepe, hogy gyorsítja a szukcessziót: gyorsan bomló avarja és árnyaló hatása segíti a vegetáció felújulását. Levelét az érés gyorsítására komposzthalmokba keverik.

3–10 m magasra megnövő terebélyes cserje vagy fa, fűszer- és gyógynövényként egyaránt felhasználható. A terebélyes bokor vesszői ívesen lehajlóak, a vesszőket eltörve láthatóvá válik lágy, fehér belük. Levelei sötétzöldek, az ágakon egymással szemben helyezkednek el, szélük fogazott. Virágai aprók, jellegzetesen illatosak, a virágzat bogernyő. A termés fekete színű húsos bogyó.

A fává növekvő példányok ritkák: hazánkban csak a legkedvezőbb termőhelyeken (hegylábi törmeléken, patakok mentén, mérsékelt klímájú, de napfényes helyeken, tápanyagdús talajon) fordulnak elő. A több méter magas bodzafák több évtizedesek; némelyik száz évnél is öregebb.

Dugvánnyal és magról is könnyen szaporítható.

Sokféle haszna okán a bodzát sokáig különös tisztelet övezte. Egyes helyeken boszorkányos tulajdonságai miatt félték, másutt a rontó erőket távol tartó növényként tisztelték. Némely vidékeken azt terjesztették, hogy Júdás bodzafára kötötte fel magát, míg másutt Jézus keresztfájának anyagát vélték benne felismerni. Az előbbi hiedelem az oka annak, hogy azt a kis, porcos állagú, semleges ízű, immunserkentő hatású, fül alakú gombát, amely főleg a bodza ágain él, júdásfülgomba (júdás-fülegomba, Auricularia auricula-judae) néven ismerjük.

Sokfelé úgy vélik, hogy a bodzabokor alatt nem jó elaludni, mert elvarázsolja az embert…

Forrás: www.itthonrol-otthonra.hu