A világ számos országában alkalmazzák gyógyászati célokra a különleges ízvilággal bíró gyömbért, hiszen rendkívül erős és jótékony hatóanyagokkal bír, és új kutatások szerint a rákkal is képes elbánni.

gyomber (1)

Azt már régebb tudták, hogy a kurkuma megöli a daganatot okozó sejteket, de most a tudósok arra jöttek rá, hogy szinte ugyanezt tudja a gyömbér is.

Az amerikai Georgia Állami Egyetemen végzett kísérletekkel igazolták, hogy a gyömbérből készült kivonattal az egerekben kialakuló prosztatarák 56 százalékban visszafordítható. Ez az erős gyulladáscsökkentő hatásnak, valamint a rengeteg antioxidánsnak köszönhető.

A gyömbérben olyan aktív hatóanyagok rejtőznek, amelyek sokkal erősebbek, mint bármely hagyományos orvosi, kémiai gyógyszerkészítmény. Mellrák esetén például a shogaol 6-nak nevezett hatóanyag egyenesen a rákos, úgynevezett „anyasejteket” veszi célba, és pusztítja el, de a „lánysejteket” is megsemmisíti, amelyek sokkal ellenállóbbak, agresszívabbak is, és amelyek voltaképpen a daganatos betegségek kialakulásáért felelősek.

Ez a bizonyos hatóanyag leginkább a megfőzött, vagy szárított gyömbér darabokban van jelen. Így nem kérdés, hogy a gyömbér mennyire egészséges, és akár életmentő is lehet, így bátran használjuk.

forrás