A világ népességének mintegy 4%-a cukorbajban szenved. A be­tegségre való hajlam örökölhető. Kialakulásában többnyire nagy szerepet játszik az elhízás. Ritkább esetekben kiválthatja vírusfer­tőzés is, mert a vírusok megtámadják az inzulintermelő sejteket.

 A cukorbajt többnyire véletlenül fedezik fel. A betegségre utaló tünetek: erős szomjúságérzet, rossz sebgyógyulás, viszketés, hú­gyúti és bőrfertőzések, fáradékonyság, étvágytalanság és hirtelen fogyás.

A megemelkedett vércukorszint rendkívül veszélyes, bár sokáig semmiféle panaszt nem okoz, viszont előbb-utóbb megtámadja és károsítja az érfalat. A betegség következményeire többnyire csak akkor derül fény, mikor a károsodás már jóvátehetetlenül bekövet­kezett. A szövődmények elsősorban a szemet és a vesét érintik. A későn diagnosztizált cukorbetegség következtében szemkárosodás, sőt megvakulás és veseelégtelenség léphet fel. Gyakran előfordul az alsó végtagok vérkeringési zavara is, s jelentősen megnövekszik a szívinfarktus vagy agyvérzés kockázata.

Ahhoz, hogy a sejtek képesek legyenek felvenni a vérben levő cukrot, a testnek inzulinra van szüksége, egy hormonra, mely a hasnyálmirigyben termelődik. Amennyiben nem elegendő mennyiségben áll rendelkezésre vagy hibás összetételben képződik, a beteg vércukorszintje a normális érték fölé emelkedik.

Az orvostudomány a cukorbetegség két típusát különbözteti meg:

 

1. típus

A cukorbaj e típusában a hasnyálmirigyben levő inzulintermelő sejtek nagymértékben vagy teljesen károsodtak, ezért a szervezet­nek az inzulint egy életen át mesterségesen kell biztosítani. A betegség általában a harmincadik életév előtt jelentkezik, a cukor­betegek mintegy tíz százaléka tartozik ide.

2. típus

Itt az úgynevezett „időskori cukorbajról” van szó. A negyven évnél idősebbek esetében jelentkezik, s a cukorbetegek mintegy 90%-át alkotja. A veleszületett hajlamnak itt fontos szerepe van. Kiváltó okai között első helyen az elhízás említendő. Bár a test inzulintermelése folyamatos, a mennyiség nem megfelelő.

Lelki tényezők:

  • A cukor ősidők óta a szeretet és vonzalom szimbóluma. A nagyszülők unokájuk iránti szeretetüket édesség formájában fejezik ki, a kövér emberek is édességben keresnek vigaszt problémáik és magányuk miatt. A cukor tehát gyakran a „kellemes érzések”, a „szeretet” vagy „törődés” szinonimája!

  • A cukorbetegről a testi reakció szintjén világosan kiderül, hogy bár érzelmet és szeretetet (anyagi formájában cukrot) képes el- és befo­gadni, nem tudja azokat feldolgozni. Hiányzik belőle a képesség, hogy környezetének gondoskodó törődését megeméssze. Bár vércukor­szintje magas, azaz elegendő „szeretetet” hordoz magában, nem tud vele mit kezdeni, változatlan formában adja vissza.

  • A cukorbeteg nem tűri a gondoskodást és a szeretetet, pedig szüksé­ge van rá. Tudatosan vagy öntudatlanul megtagadja ilyen irányú igényeit, nem hajlandó bevallani őket. így képtelenné válik rá, hogy sze­retetet befogadjon, s önmaga is adjon. Aki „az édes élettől” ilyen mó­don távol tartja magát, idővel szükségképpen „megkeseredik”.

  • A diabetes mellitus kiváltó tényezői elsősorban olyan krízisek, megrázkódtatások vagy szituációk, melyek a személyiség egészé­nek újrarendeződését, átszerveződését kívánják meg: a terhesség, a pubertáskor vagy a változás évei kifejezetten olyan helyzetnek számítanak, melyekben az embernek önmagával is meg kell küzde­nie. A diabetes kiváltó tényezőiként számításba jöhető okok vég­eredményben oly sokrétűek, akár maga az élet.

 

A fiatalkori diabetes arról tanúskodik, hogy még mindig nem tanultam meg önmagamat szeretetteljesen elfogadni, kezdettől fog­va más akartam lenni.

Az időskori diabetes pedig világosan jelzi: Végigrohantam az életet, tettem egy s mást, s csak jóval később döbbentem rá, hogy nem az az ember vagyok, akinek tartottam magam. Az élet még idejében szembesít azzal, amit hiányolok, hiszen már nem sok időm van hátra. Valamin most változtatnom kell.”

 

Amit tenni kell

Meg kellene kérdeznie önmagától, hogyan viszonyul saját sze­mélyisége értékéhez, mennyire tartja önmagát szeretetre méltónak. S szintén meg kellene vizsgálnia a szeretetre való képességét is. Viselkedésének magyarázata gyakran a szexualitástól vagy a part­nerében való esetleges csalódástól való félelemben keresendő. Amennyiben reakciója okát feltárja, képes lesz viselkedését lépésről lépésre megváltoztatni. A betegségben megtestesülő felhívás mé­lyén mindig az önmagunk iránti szeretet áll, annak felismerése, hogy igenis szeretetre méltóak, sőt egyedülállóak vagyunk. Minden ember egyedi lény, sajátos feladattal és rendeltetéssel. Csak aki tulajdon lényét „magára öltötte”, lesz képes szeretetet és örömöt befogadni, s ahelyett, hogy szüntelenül bizonyítania kellene önma­ga előtt, megengedheti magának „a luxust”, hogy élvezze az életet.

forrás