Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.

tc3b6megkc3a1lyha

A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.

Juhász János eltomeg_1246122062őször saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, ill. a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát. Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.

A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek.

nagy_lxey_teglakalyha

Juhász János szociológus, ökotechnológia fejlesztő mutatja be a tömegkályha hatékonyságát és környezetbarát működését.

A filmben látható 9 tonnás tömegkályha kevés fával, viszont tökéletes égéssel üzemel. A másodlagos égéskamrában égnek el a szénhidrogének (ezt a cserépkályha nem tudja), emellett ez az égéstér nyitott típusú, itt lehet sütni is! A fűtött pad és a segédkémény növeli a kályha hatékonyságát. A tömegkályha sugárzó hővel dolgozik, hőkomfortja sokkal kellemesebb, mint a konvekciós hőleadóké.

Ez a kályha 95%-ban magyar termékekből épül fel. Begyújtásához nem kell papír.

A tömegkályha előnyei
  • Nem csak a tégla, de a lényegesen több samott beépítése miatt is több hő tárolására képes, hosszabb időn keresztül.tömeg4-292x300
  • Nagyon gazdaságos, 80% fölötti hatásfokával a 10-15 kg fa hőjét 16-24 órán át egyenletesen sugározza.
  • A tűztér fölött van egy másodlagos, felső égőtér, ahonnan a fából felszabaduló füstök és gázok csak teljes kiégésük után tudnak továbbáramlani, és amely mellesleg megfelelő kialakítás esetén sütőtérként funkcionál: kenyér, hús, pizza, sütemény: remek téli ellfoglaltság!
  • A másodlagos tűztérnek köszönhetően rendkívül tiszta, 2-300 fokkal magasabb hőfokú az égés, nincs károsító savas kicsapódás, füstlerakódás.
  • A viszonylag nagy tűzteret megfelelően hozzáférhetővé tévő üvegajtóval van egy kandallóhatás, ugyanakkor a minimális hamu miatt csak 1-2 hetente kell üríteni, így rendkívül tiszta is
  • A szuper-tiszta égés miatt miatt tulajdonképp örök életű, nem szükséges 10-15 évente átrakni.
  • 5-6 nap alatt megépíthető, égetett téglából, de tetszőleges burkolattal ellátható, feltéve ha az jó hővezető, illetve kaphat akár egy festett vakolatot is.
  • Kell hozzá a megtervezett konstrukció, a pontos méretezés, a jó minőségű tűztér anyagok, a dilatáció kialakitása, megfelelő tömítés a belső mag és a burkolat között, és a  levegő megfelelő helyen, megfelelő mennyiségben történő adagolása.

 

ismerteto.com