A gyerekek előtt egy nagy horderejű, a család életét befolyásoló esemény sohasem tartható titokban. „Benne van a levegőben”, és mérgezi azt. A gyerekek hatalmas mesterei a megfigyelésnek, és mindent megéreznek, annak ellenére, hogy az nincs kibeszélve, szavakba öntve. Átjön számukra az elpirulásokból, a pillanatnyi hezitálásokból egy-egy válasz előtt, a megrebbenő tekintetekből, a történethez kapcsolódó szomorúságból, vagy dühből, esetleg szégyenérzetből. Generációkon át hat, és sorsot formál minden elhallgatás.

titok2600a

Mártának és Istvánnak már volt egy másfél éves kislánya, Zsófi, amikor Dávid megszületett. Halmozottan sérült kisbabaként jött a világra és annyira beteg volt, hogy csak egy éves koráig lehetett otthon ápolni, azután kórházba került, és meghalt. Néhány évvel később született még egy kislány a családba, Csilla.

A szülők sohasem beszéltek a lányoknak a testvérükről,

és bíztak benne, hogy Zsófi sem emlékszik rá. A várandós és kisbabakori képeket eltüntették, a nagyszülőket és rokonokat pedig megeskették, hogy sosem hozzák szóba a tragédiát. Márta és István szívének egy része megfagyott, és végérvényesen (a lányaik számára hozzáférhetetlenül) Dáviddal maradt. Sajnos sosem dolgozták fel a veszteséget, és egymással sem beszéltek róla. De hiába, mert Zsófi és Csilla megérezte ezt, és szüleik helyett – testükben és lelkükben – hordozzák, hordozták el az ő fájdalmukat.

Zsófi jó kislány volt, érett, okos gyerek, akivel sosem volt semmi gond, teher, vagy feladat. Végtelenül maximalista, teljesítmény centrikus nő lett, aki az eredményeivel igyekezett (tudattalanul) kompenzálni a szülei veszteségét.
Csilla különösen szép és kedves kislány volt. Ő azt választotta „feladatul”, hogy napsütést és kacagást hoz Mártáék életébe. Minden igyekezetével azon volt, hogy elhessegesse azt a láthatatlan, nyomasztó felhőt, ami a családon ült. Önmagát hibáztatta azért, ha édesanyja mosolyában maradt egy kis szomorúság. Elhitette magával, hogy ennek ő az oka, hogy vele van a gond, hogy ő nem csinálja megfelelően a dolgokat.

Zsófi kutató lett; a tények és számok embere. Ő a fizikaiban kereste mindarra a választ, amit gyerekkorában nem kapott meg. Nem születhetett gyermeke. Zsófi meddő lett… Embertelenül sok próbálkozás, beavatkozás, elvesztett magzatok, és végül a feloldozhatatlan ítélet, hogy nem szülhet. Zsófiban így hagyott nyomot, így adódott tovább az édesanyja, Márta fájdalma. És saját vesztesége is, hisz másfél éves korában már érzékelte a Dávid érkezésével járó izgalmat és készülődést! És egy éven át a mindennapjai része volt a beteg kistestvér gondozásának fájdalma és terhe.

Csilla nőként olyan párkapcsolatokat választott,

ahol nem „fenyegette” a házasság, az anyaság, így annak a fájdalma sem. Ő volt az, aki önismeretei munkába kezdett, és nála bukkant fel az, hogy a családban egy hatalmas, elhallgatott, feldolgozatlan veszteség lappang. Végül Márta és István mindent elmesélt, így a felszínre került történet érzelmi terhe már nem rombolt tovább.

A szülők végre igazán elgyászolták a kisfiukat, Zsófi és Csilla pedig az öccsüket.

Zsófi azóta csodálatos édesanyja az örökbefogadott gyermekeinek. Míg ő lágyul, Csilla önértékelésében és nőiességében erősödik.

Fotó: crescentmoon06.tumblr.com,

forrás: eletszepitok.hu