Azt az elvet vallom, hogy a lakásba utcai cipővel nem lépünk be. Nálam aranyszabály, hogy az előszobában levesszük a poros, sáros cipellőt és papucsot húzunk. Gyermekkoromban is ezt szoktam meg, nálunk nem volt divat kinti cipőben a tiszta lakáson átcaplatni, vagy a tiszta ágyba cipőstül belefeküdni. Még ha vendégségbe mentünk sem volt soha kérdés, hogy a piszkos cipőt lehúzzuk-e vagy sem. Sokszor a házigazda kifejezett kérésére sem hagytuk magunkon a lábbelinket, hanem illedelmesen levettük, és szépen egymás mellé helyezve hagytuk az előszobában. Sajnos vendégeim esetében sokszor még nem tudom kezelni a helyzetet, amikor cipőstől rontanak a házba, meg sem kérdezve, hogy nálam mi a szokás. Ha egy szerelő érkezik a házhoz, nyugodt szívvel jegyzem meg, hogy nem bánnám, ha levetné a lábbelijét, mielőtt összemaszatolja a szőnyegemet, de rokonoknál és barátoknál még nem sikerült kifundálnom, hogy hogyan vehetném rá őket, hogy az előszobában hagyják a topánkájukat. Persze, miután elbúcsúztak, jöhet a gyors szőnyegfertőtlenítés, az alapos padlófelmosás. Mert hiszen, ki tudja, hogy korábban hol jártak és miket szedtek össze, ami a cipőjük talpára ragadt? Éppen ez okból nem szeretem, ha valaki piszkos cipővel végigjárja a lakást.

a-szonyeg-fertotlenitese-szinenek-elenkitese

Minden évben egy vagy két alkalommal érdemes szőnyegeinket alaposan kitakarítani, még akkor is, ha valaki olyan szigorú a benti papucs viselését illetően, mint jómagam. Szőnyegünk lehet száz esztendős is, ha rendszeresen átporszívózzuk és átsúroljuk, akkor egyben a foltoktól is megszabadulhatunk, a szőnyeg ismét régi élénk színeiben pompázhat, és akár néhány hétig még friss illatot is áraszthat.

Aki nem szeretne takarítógépet bérelni vagy a bolti vegyszerek szagát belélegezni, készítsen házilag tisztítószert, ezek ugyanis ugyanolyan maximális tisztaságot és ragyogást képesek biztosítani, mint bármely drága, az üzletekben megvásárolható vegyszer.

A szódabikarbóna hatékonyan képes a szőnyeg foltjait eltüntetni, a kellemetlen szagoktól is megszabadulhatunk és még a szőnyeg színét is frissíti. Makacs foltok esetén szórjon a foltra szódabikarbónát, egy kicsit dörzsölje a foltba, majd hagyja hatni fél órán keresztül. Ezután porszívózza fel alaposan. A szőnyeg színének élénkítésére az egész szőnyeget szórja be ezzel a természetes szerrel, amelybe előzőleg keverhet néhány csepp levendula-, narancs- vagy citromillóolajat. Egy kicsit át is dörzsölheti a szőnyeget, hogy a szódabikarbóna jobban kifejthesse hatását. Hagyja a szőnyegen néhány órán keresztül, majd porszívózza fel a kárpitot.

A dohos, poros szőnyeg ismét illatozni és ragyogni fog a zöld teától, de még az anyaga is felfrissül. Főzzön egy adag zöld teát, várja meg, míg kihűl, majd öntse egy szórófejes palackba. Permetezze be vele a szőnyeget, majd hagyja hatni egy órán keresztül, végül porszívózza ki a szőnyeget.

Az ecet a makacs foltokat távolítja el a szőnyegből, de még a poratkákat is elpusztítja, és a szőnyeg színe is olyan lesz, mint új korában. Első lépésként alaposan porszívózza ki a szőnyeget, majd szórjon rá egy maréknyi sót, negyedóra elteltével pedig ismét porszívózzon fel. Majd tegyen egy flakonba 4-5 dl vizet és egy dl ecetet. Permetezze be vele a szőnyeget és porszívózza fel. Nagyon makacs foltok ellen két liter vízbe keverjen el 2 dl ecetet, és egy szivacs vagy puhább kefe segítségével dörzsölje át gyengéden a szőnyeget.

A következő szőnyegtisztító keverék nemcsak tisztít és szagtalanít, de elpusztítja a baktériumokat és fertőtlenít is. Keverjen össze 200 gramm szódabikarbónát, 15-20 gramm lereszelt mosószappant, 5-6 dl vizet, 10-15 csepp neemolajat, 10 csepp teafa- vagy fenyőillóolajat és 10 csepp borsmenta- vagy levendula-illóolajat. A neemolaj a vízzel és a mosószappannal együtt kiváló fertőtlenítő és kártevőirtó, a szódabikarbóna fertőtlenít és tisztít, illetve színt élénkít, a teafa- és a fenyőillóolaj baktériumellenes hatásokkal rendelkezik, míg a levendula és a borsmenta remek szagtalanító. A keverékkel szórja be a kárpit felületét, majd 30 perces hatóidőt követően alaposan porszívózza ki a szőnyeget.

forrás