Az ételekhez és italokhoz hozzáadott cukrok, elsősorban a fruktóz fogyasztása ágyaz meg a kettes típusú cukorbetegségnek – derül ki a Mayo Clinic frissen publikált elemzéséből. Tudományos bizonyítékok – adatok és kutatási eredmények – sora igazolja, hogy a hozzáadott fruktóz a fő okozója a diabétesz dinamikus terjedésének. A betegség – amelynek lényege, hogy csökken az inzulinsejtek érzékenysége – tömegméreteket öltött: a világon minden tízedik embert érint. Ennek hátterében elsősorban az ülőmunka és a túlsúly elterjedése áll.

hfcs

A kukoricaszirup a fő felelős a cukorbetegség világméretű terjedéséért.

A kutatás eredménye már csak azért is meglepő, mert egy a természetben – a nevéből eredően elsősorban a gyümölcsökben – is megtalálható cukorfajtáról van szó. Ám míg egy darab gyümölcs vagy zöldség tömegének jellemzően csak 1 százalékát teszik ki, és mellette még az emberi test számára nagyon hasznos rostok, antioxidánsok és víz is található, addig az édesítőszerként rendkívül elterjedt kukoricaszirup 50 százaléka fruktóz.

A jelentés kitér arra, hogy az Egyesült Államokban (ahol a félkész ételek és az italok háromnegyede tartalmaz hozzáadott cukrot) a lakosságnak már a negyven százaléka inzulin rezisztens – ez a betegség a diabétesz előszobájának tekinthető. Nem csoda: évente egy ember ott ily módon 25 kiló fruktózt fogyaszt. E téren Kanada, Mexikó, Belgium és Japán is különösen veszélyeztetett