Amikor még kicsik voltunk, nem létezett számunkra semmilyen akadály. Bátran, és gondolkodás nélkül próbáltuk ki a legveszélyesebb játékokat, ha csak nem állt mellettünk egy felnőtt, aki óvatosságra intsen. Néha azonban jó engedni a gyerekeknek, hogy kipróbáljanak veszélyesebbnek tűnő játékokat is, hogy ne legyenek félősek, bátortalanok.

1-15

Azonban fél szemünket mindig tartsuk rajtuk, hiszen soha sem lehet tudni, mikor szorulnak segítségünkre. Egy kisfiú kidugta a fejét a házuk bejáratánál levő vaskorláton, azonban már vissza nem tudta húzni, hiszen beszorult.

Az édesapja rögtön a segítségére sietett. Próbálta kiszabadítani, egyik kezével tartotta a fejét, a másikkal pedig tolta befele, úgy, hogy a gyerek fülei se akadályozzák a műveletben. Azonban ez a módszer nem vált be. Ekkor próbálta szétfeszíteni a rácsot, először kézzel, majd a lábával, teljes testének erejével feszítette, de a művelet nem sikerült. Mikor már majdnem feladta a próbálkozást, a gyerek egy hihetetlen trükköt vetett be szabadulás érdekében.

Ellenkező irányban bújt ki a rácsból, elfordult, átdugta előbb az egyik vállát, majd a másikat, és így az egész testét át tudta préselni. A szülők nagy csodálkozására, hihetetlen módon szabadult ki ez a kreatív, és logikus gondolkodású gyerek.

forrás