Amikor eluralkodik rajtunk a boldogtalanság, a kétségbeesés, a félelem, az egész szervezetünk testi, mentális és lelki egységére egy erős negatív hatás nyomja rá a bélyegét. Ilyenkor megfeledkezünk arról, hogy az életben számtalan szép, pozitív dolog van. Nem tudjuk elfogadni a múltban elkövetett hibáinkat, és általános elégedetlenséget érzünk magunkkal és a világgal szemben.

A boldogtalanság legyengíti az immunrendszert és elősegíti a rákos sejtek megjelenését!

A boldogtalanság gyengíti az immunrendszert, így elősegíti a daganatos, önpusztító sejtek kialakulását, elszaporodását.

A bioenergiával foglalkozó terapeuták úgy vélik, hogy a rák kialakulását elsősorban az illető egyén boldogtalansága okozhatja, aki képtelen elfogadni a saját életét, nem tud megbocsátani, mindenkivel “harcban” áll. Ennek oka a gyerekkorban is gyökerezhet, hiszen lehet, hogy a szülei megverték, leszidták, porrá rombolva az önbizalmát.

Ezek a negatív érzelmi kivetülések pedig az immunrendszer hanyatlását eredményezik, és ha a rendszer legyengül, a daganatos sejtek szaporodásnak indulhatnak, mert nincs ami megállítaná őket.

Mi a megoldás?

Erre nem nehéz rájönni: boldognak kell lenni. Persze, könnyű mondani ezt, de bárki, bármit mond, a boldogság tanulható. Csak ehhez idő kell. Ha például naponta 5 percig számba vesszük a jó, szép dolgokat az életünkből, a környezetünkből, akkor agyunk egy idő után a pozitív dolgok után fog “kutatni”. Azt is meg kell tanulnunk, hogy az életben vannak olyan történések, amelyeket nem tudunk irányítani, befolyásolni, így azokat úgy kell elfogadni, ahogyan vannak.

Erre jó a meditáció, az imádkozás, amikor Isten, vagy az Univerzum kezébe helyezzük az életünket, és rábízzuk magunkat az ő mindenható erejére, gondoskodására.

A legfontosabb viszont az, hogy keressünk célt magunknak, mert ez energiával, erővel tölt fel, és ezáltal pedig az immunrendszerünk is megfelelő módon tud működni, védve a szervezetünket a káros tényezőktől, sejtektől, amelyek elváltozása rákos betegséget okozhat.

forrás