1. Cellux + fogpiszkáló! Hányszor bajlódtál már azzal, hogy megtaláld a ragasztószalag legvégét? Forgatod, forgatod percekig de még mindig nincs meg. A legegyszerűbb megoldás az, hogy mikor befejezted a használatát egy fogpiszkálót teszel rá, majd ráhajtod a helyére. Többé nem fogsz ezen idegeskedni!

cel2. Üdítő + 3 szívószál! A szénsavas üdítőitalok köztudottan szanaszéjjel csurognak, ha rögtön kinyitjuk egy felrázódás után. Egy pár perc alatt ezt is kiküszöbölhetjük, és a gyermekektől sem kell féltsük. Az üdítő kupakjára fúrjunk egy lyukat. Ezután három szívószálat egymásba illesztünk, és a képen látható módon belehelyezzük a palackba, majd egy hajgumival rögzítjük.

ta

Nyomás hatására egyszerűen önthetjük a poharainkba, anélkül, hogy meg kéne mozdítani!

je

3. Üveg + kanál! Ha nincs kéznél az üvegünkhöz megfelelő nyitó, egy kanál is tökéletesen helyettesíteni tudja! Összesen 2 mozdulat, és sérülés nélkül, ihatjuk is az üdítőnket!

ez

4. Telefon + iratcsipesz! A fejlett technológia által, ma már akár filmeket is nézhetünk telefonunkon, azonban már pár perc után igen megterhelővé válik a folyamatos tartása. Ha az iratcsipesz egyik végét meghajlítjuk egy harapófogóval, és a képen látható módon az asztalunka helyezzük egy tökéletes állványt képez mobilunknak. És még a dőlésszögét is kényelmesen változtathatjuk.

Névtelen

Nem csak állva, de fekve is tökéletesen tartja a telefont!

j

5. Üdítős doboz + só! Igen-igen, ha sótartó hiányában szenvedünk, akár el is készíthetjük magunknak pár perc alatt. Félbe vágjuk a dobozt, majd az egyik felet a kettes képen láthatóan kifaricskáljuk és lyukakat fúrunk bele. A nagyobbik felet megtöltjük sóval, és a kupakot egyszerűen belenyomkodjuk.

só

Máris ízesíthetjük vele az ételeinket!

só2

Egy kis kreativitással szinte bármi megoldható! Ne féljünk hát bátran kísérletezni!