Magyarországon évi ötezer ember hal meg magas vérnyomás következtében. Helyes táplálkozással, mozgással és stresszcsökkentéssel azonban megmenthetjük életünket.

A magasvérnyomás-betegség, vagy más néven hipertónia a fejlett országokban, így hazánkban is népbetegségnek számít. A népesség mintegy 15 százalékának van tartósan magas vérnyomása, ám feltehetően ennél sokkal szélesebb kört érint. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható a betegség számlájára. Más becslések szerint még aggasztóbb a helyzet, mivel minden nyolcadik halálesetben játszik közre a magas vérnyomás, ezzel maga mögé utasította a tumoros megbetegedéseket is. Önt veszélyezteti?
A magas vérnyomás civilizációs betegségnek tekinthető, szorosan összefügg az elhízással, a mozgásszegény életmóddal és természetesen az egészségtelen táplálkozással. Az egészséges életmóddal azonban nem csak megelőzhető a magas vérnyomás és az ezzel összefüggő, akár halálos betegségek, mint például a szívinfarktus vagy a stroke, de a gyógyításban is hatásosak lehetnek. Már kialakult magasvérnyomás-betegség esetén természetesen az orvos utasításait követve, gyógyszeres kezelést kell alkalmazni. Ám ezt is hatásosan egészíthetik ki alábbi tippjeink.

1. Rendszeres testmozgás

A mozgás nem csak formában tart, de akár napi félóra séta is segít szívünknek. Arról nem is beszélve, hogy a magas vérnyomás egyik rizikófaktora a túlsúly, amelytől csak diétával és rendszeres edzéssel szabadulhatunk meg!

2. Fogyjon le!

A szív- és érrendszeri megbetegedések, így a hipertónia egyik fő rizikófaktora a túlsúly, vagy az elhízás. A fogyás legjobb módja, ha a mozgást és a diétát kombináljuk. Utóbbinál figyeljünk a rostban gazdag táplálkozásra!

3. Fokhagyma és zöld tea

A koleszterinproblémákra és a vérnyomás csökkentésére is alkalmazható gyógynövényünk a fokhagyma. Leginkább nyersen javasolt a fogyasztása, vérnyomáscsökkentő hatású allicin tartalma ugyanis így érvényesül legjobban. Szintén javasolt vérnyomásproblémákkal küzdőknek a zöld tea rendszeres fogyasztása. Antioxidáns-tartalma miatt napi egy csésze segíthet a magas vérnyomás elkerülésében.

4. Egyen sok zöldet és gabonát!

Az első sorban a zöld színű zöldségekben (például fejes saláta, brokkoli, spenót) található B-vitamin jó hatással van a vérnyomásunkra, másrészt a sok zöldség fogyasztása segít a testsúly csökkentésében is, ami szintén segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. A teljes kiőrlésű gabonák magas rosttartalmuknak köszönhetően szintén elősegíthetik a fogyást és szívünket is kímélik.

Egy jó fürdővel is sokat tehetünk a magas vérnyomás ellen
Egy jó fürdővel is sokat tehetünk a magas vérnyomás ellen

5. Csökkentse a stresszt!

A magas vérnyomás fontos oka a sok idegeskedés, a rendszeres stressz. Ennek csökkentésére ma már számtalan technika van a légzési gyakorlatoktól a jógán át az olyan kikapcsolódásig, mint például egy jó könyv elolvasása, vagy egy nyugtató fürdő. Ezzel szemben stresszcsökkentésre felejtse el a cigarettát, hiszen ez az egyik legjelentősebb rizikófaktor valamennyi szív- és érrendszeri betegség kialakulásában!