Különös az élet, fordulatokkal van tele, egyik nap úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a világon a legboldogabbak, másnap pedig képes összedőlni minden, pedig nem vétettünk nagy hibát. Sokan a pénzt hajszolják, és mikor már nagyjából eljutottak arra a szintre, hogy már eleget keresnek, akkor hirtelen megvilágosodnak, hogy mindeddig csak az anyagiak körül forgott az életük, az álmaikkal pedig egyáltalán nem foglalkoztak.

boldog-lany

1. Azt hisszük az álmok kergetése hiábavaló

Pedig nem az, igenis van lehetőségünk arra, hogy amit igazán szeretnénk, azt meg lehet valósítani. Vegyünk példát a környezetünkből. Ha van olyan ember, ismerős, aki azt az életet éli, amit szeretne, figyeljük meg hogy miként csinálja, vagy, hogy hogyan valósította meg. Nem kell kifogásokat keresni, hogy igen mert ő tehetséges, jobb ebben vagy abban, a szándékot kell ellesni tőle, és erőt meríteni, hogy mi is képesek leszünk változtatni.

2. Ha mástól várjuk a megoldást

Nem tanácsos megkérdezni a munkatársunkat, vagy olyan személyeket, akik nem is ismernek igazán, hogy mondják már el nekünk, hogyan éljünk szabadon. Az engedélyt magunknak kell megadni, hiszen senki sem tudhatja, hogy mit érzünk, hogyan szeretnénk boldogak lenni.

3. Ha félünk a nem kitaposott útvonalon elindulni

Ez pedig gyakran előfordul, ha azt szeretnénk tenni, amit a szívünk diktál. Könnyebb beállni a sorba és azt cselekedni, mint a többség, de ez csak egy ideig nyújthat biztonságérzetet, idővel akár meg is betegíthet, ha azt tesszük, amihez semmi kedvünk. El kell indulni a saját utunkon, egyedül, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel megvalósíthatjuk álmainkat. Ha rázós is lesz ez az út, megéri megpróbálni, hiszen a tettvágy átsegít a nehézségeken.

4. Ha nem bízunk eléggé magunkban

Van úgy, hogy konkrétan tudjuk, mi lenne az a munka, foglalkozás, egyáltalán az az életmód, amely boldoggá tenne, de mégsem bízunk eléggé magunkban, hiszen nem vagyunk eléggé okosak, felkészültek, kitartóak. Készítsünk tervet, hogy rövidtávon milyen apró sikert, kis lépéseket tudunk majd elérni, ami közelebb visz ahhoz, amit igazán szeretnénk az életben csinálni

forrás

Nincsenek hozzászólások

Hagyj választ