A 32 éves, négygyerekes Kirsty Huntley arca mindig olyan volt, mint a kamaszoknak, a pattanások a homlokán és az álla körül mindig megkeserítették az életét, egyszerűen nem tudott megszabadulni tőlük.

hjj2008 elején Kirsty-nél Behcet-kórt állapítottak meg, amely több szervet is érint, az első tünetek között a fájdalmas szájüregi fekély, vagy afta említhető meg. A betegséget gyógyíthatatlannak tartják, Kirsty pattanásai csak a tünetek közé tartoztak, amelyek az összes testrészét elborították, és sajnos a fiatal édesanyának az önbizalmát is komolyan megtépázták.

Kirsty a kozmetikusi munkáját sem tudta megfelelően végezni, mivel egyszerűen nem tudott bejárni, a betegsége miatt inkább otthon maradt, éppen abból a meggondolásból, hogy ebben az állapotban nem tud tanácsokat adni bőrápolásról az embereknek.

Több orvosnál is járt, de senki sem tudott segíteni rajta. Voltak időszakok, amikor a csúnya kis pattanások némileg visszahúzódtak, de később újra a felszínre törtek. 2013-ban Kirsty egy reklámban figyelt fel egy allergiatesztre, amelyet megvásárolt, majd ki is próbált. A kapott eredmények azt mutatták, hogy Kirsty érzékeny a gluténre, az élesztőre, a tojásra, valamint a kávéra is. Így elhatározta, hogy többé nem eszik a felsorolt élelmiszerekből.

Ennek az lett az eredménye, hogy három hónap után a négygyerekes édesanya 12 kilóval lett könnyebb és a pattanásai teljesen eltűntek. Soha nem fordult meg a fejében, hogy valami allergia okozhatja a ronda pattanásokat, amelyek mikor felszívódtak, az önbizalmát is visszaadták.

És csodák csodájára, idén januárban Kirsty modellnek állt, így immár a teltebb hölgyek modellcsapatát erősíti. Érdemes odafigyelni tehát, hogy milyen ételekre lehetünk allergiásak, mert sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg ezáltal magunkat.

forrás